Madrid

Madridban most már stabil a jó idő, gyakorlatilag reggel kilenctől este fél hétig megbízhatóan süt a nap, és ez lehetővé teszi a madridiaknak, hogy egész napjukat kedvenc helyükön töltsék: az utcán. A városban már így is alig lehetett elférni, és kérdéses volt, hogy ez a zsúfoltság meddig fokozható. Nos, a karácsony meghozta a választ: sokáig. A főteret egy zsibvásárrá alakították át, parókákat és a betlehemek készítéséhez elengedhetetlen apró, műanyag figurákat árulnak. Az ajándékozás szerencsére csak január 6-án lesz, így még egy darabig biztosan nem lehet elférni az utcán.
A tömeg lassú hömpölygését pár utcánként lelassítják a lottózók. A karácsonyi lottót ugyanis minden spanyolnak kötelező megvenni, egy rendes spanyol lottózik, karácsonykor meg duplán. Ebben az sem zavarja őket, hogy 50-60 méteres kígyózó sorokat kell végigállni, hogy végre lottóhoz jussanak. Türelmesen várakoznak a madridiak.


Sevilla

A világ valószínűleg egyik legszebb városában sem a sonka, sem a kávé nem olyan jó, mint madridban, viszont karácsonykor is lehet rövid ujjúban mászkálni, arról nem beszélve ugye, hogy ez valószínűleg a világ egyik legszebb városa. A sevillaiak tudják is ezt, ezért a városhoz igazítják gyermekiket, még a legmodernebb, és legfelvilágosultabb városlakó is kétsoros, gombos kabátba, fehér harisnyába és fekete lakkcipőbe öltözteti gyerekét. A kisfúk ehhez rövidnadrágot és fekete tányérsapkát, a kislányok pedig lehetőleg piros szoknyát és hatalmas masnit kapnak. Ezek után felültetik őket a bárpulthoz, ahol este tízig egy pohár víz mellett elszórakoznak, amíg szüleik esznek és isznak. Tízkor aztán elindulnak, hiszen kilenckor nyitnak a betlehemek, minden egyes templom, áruház, állomás, cipőbolt és ingatlanügynökség saját betlehemet épít, és természetesen mindegyiket meg kell nézni. Éppen ezért sokat kell várni egy-egy betlehem megcsodálására, de nem baj, türelmesen várakoznak a sevillaiak.

Cádiz

A gyönyörű, vidéki, spanyol kisváros életét is megbolondította a karácsonyi vásár. Igaz, hogy még decemberben is 25 fok van, ennek ellenére a tengerpart szinte üres, minden cádizi a fehér, hűvös, szűk utcákba húzodott, hogy maximálisan kihasználhassa a vásár által kínált fogyasztási lehetőségeket. A hatalmas forgatagot a helyiek hosszas csevegése és egy-egy amatőr, szabadtéri karácsonyi koncert szakítja meg.
A szűk fabódéban egy hatalmas üstben tésztát dagaszt két spanyol, folyik róluk a víz, ahogy a hatalmas lapátokkal gyömöszölik a tésztát, miközben a bódé előtt egyre hosszabb a sor. Az elárusító hölgy próbálja csitítani a várakozókat, miközben a jól megdagasztott tésztát a két nagydarab spanyol egy hatalmas fémhengerbe gyömöszöli, kis csövet rak a végére, majd a tetején található három ágú csapot tekerni kezdi a gőzölgő üst fölött. Az óriás tésztakígyó engedelmesen tekeredik a forró olajba, és pár perc múlva kész a churros, a vásár legnagyobb slágere, amin még össze is vesznek a spanyol asszonyok. Hiába készíti három bódéban hat erős ember megállás nélkül a tésztát, a bódék előtt egész nap kígyózik a sor, nem túl türelmesen, de várakoznak a cádiziak.


Gibraltár

Nem régiben, egy népszavazáson a gibraltáriak 97 százaléka úgy nyilatkozott, köszöni, de egyáltalán nem akar spanyolországhoz tartozni.
Hiszen mennyivel viccesebb a világ legérthetetlenebb angol akcentusát beszélni, saját angol fonttal rendelkezni, irdatlan ocsmány lakótelepeket építeni egymás tetejére a tengerparton, kilátással afrikára, hogy elférjenek még a városlakók. Emellett rendkívül egyedi, hogy a várost, ahová semmilyen spanyol közlekedési eszköz nem teszi be a kerekét, kizárólag egy óriási kifutópályán átgyalogolva lehet megközelíteni. Ha jön a repülő, persze várakozni kell.
Spanyolországtól három méterre két font egy kávé, a sör három, az olívaolajat nem is ismerik, és az utolsó kört a kocsmákban este nyolckor kell kikérni. Emlékezzünk, a spanyol kislányok ilyenkor még el sem indulnak betlehemet nézni. Gibraltár angolságát minden és mindenki tiszteletben tartja, még az időjárás is. Bár egész spanyolország felett ragyog a nap, gibraltár sziklája felett megmozdíthatatlanul és stabilan ácsorog egy nagy szürke felhő, amiből néha eső is esik.

so this is xmas
and what have you done?

majoros irma fogta magát és kirepült az 1977-ben épült kockaház ablakán. jelentős túlsúlya ellenére könnyedén felszállt, billeget egy kicsit, végül kiért az udvarra, át a csukott kapu felett, a betonúton végig, ahol az ő gyerekkorában még alig voltak házak, el a torony nélküli templom felett, ahol vasárnap énekelte a zsoltárokat és a dícséreteket, a nagy diófa mellett, majd le a hatalmas kerten, lába súrolta a sok szilvafákat, meg a földet, ahová minden évben krumplit ültetett. került egyet az ördöngszántás, a birkák és a kiszáradt tó felett, még egyszer utoljára megnézte a házat, ahol született, majd elrepült a temető felé. majoros irma 73 éves volt, de egy ideje már nem változott.

megtörve és üresen, adom magam neki
hogy ujjá ő teremtsen az űrt ő töltse ki
minden gondom, keservem, az úrnak átadom,
ő hordja minden terhem, eltörli bánatom
eltörli bánatom
(459. dicséret. 2 versszak)

madridban esik.
a madridiak, akik nincsenek szokva efféle dolgokhoz döbbenten állnak és nem hisznek a szemüknek. 'esik'-mondogatják maguk elé hihetetlen megrökönyödéssel. az élet először teljesen megzavarodott, a mindig az utcán vonuló madridiak elbújtak, és jó néhány napig csak a fehérlábú angol turisták lődörögtek a vizes Gran Víán. aztán a nagy sokk után a madridiak is megtalálták azokat a boltokat, ahol esernyőt árulnak, és megpróbálják folytatni az életüket.
madridban, kisebb-nagyobb megszakításokkal egy hónapja esik, nem volt ilyen 1932 óta.
amikor nem esik, akkor 28 fok van, így a természet úgy döntött, ha már ennyi lett a víz, kitavaszodik, zöld az egész város, zsenge fű a parkban, a fákon zöldek a levelek. megzavarodott a városvezetés is, teleaggatták a várost karácsonyi díszekkel, végül azonban úgy döntöttek, ha már ennyit esik, virágokra cserélik a karácsonyi égőket, így harang helyett, minden villanyoszlopon futómuskátli virít. nagy változásokkal jár errefelé az ilyen ritka időjárási tényező, mint az eső. a városnak például lett egy folyója. méltóságteljesen hömpölyög a királyi palota mögött, az esernyős madridiak a csodájára járnak.

ha már egyszer nem otthon vagyunk, cselekedjünk is akképpen - mondtuk egymásnak, majd az egyik falra felakasztottuk leót a másikra meg scarlettet. johanssont és dicapriót, természetesen.

Isten tudja hányadik albérlet volt, de tökéletesnek tűnt, csak úgy, mint a tavaszi időjárás, ám pár nap alatt kiderült, hogy a szemben lévő, iszonyatosan lepusztult állapotban lévő, valaha fényesebb borsodi napokat látott Kós Károly házban lakó arctalan alkoholista bezavar. Az alkoholista a fénytelen padlástérben lakott nejével, és bár sose láttam, hangját mindennap hallottam, legalábbis azt a két szót, amit ordibálva, rendszeresen megosztott az általa gyűlölt világgal: „genyó, szopó”. Ebben a sorrendben. Reggel rendszeresen arra ébredtem, hogy „genyó, szopó”, és este, mikor az alkohol még jobban dolgozott egyre hangosabb, és egyre sűrűbb genyók és szopók között aludtam el. Genyó, ahogy elneveztem kábé mindennap részeg volt, és miután genyózás tekintetében meglehetősen megbízhatónak tűnt, egy idő után vendégeket hívtam, akik esténként döbbenten hallgatták a két szóból álló, hangos előadást, majd jót röhögtek. Egy idő után azonban kifogytam a vendégekből, és egyre inkább agyamra ment a genyó, szopó. Lassan már semmmi más nem foglalkoztatott, csak hogy meglássam végre, hogy néz ki, és kussoljon már be. És akkor, egy napsütéses, genyós-szopós reggelen kivettem a hűtöből a tojástartót, és kisétáltam az erkélyre. Lassan, álmosan megdobáltam a Kós-ház padlásának ablakait, a tojások tompán szétterültek az üvegen, és lomhán csúsztak lefelé, az egyik pedig a nyitott erkályajtón át berepült a szobába. Néhány másodperc döbbent csend után megjelent az erkélyen Genyó, akit nem csoda, hogy sosem láttam, hiszen állni is alig tudott, de nem nézett rám, aki ott álltam vele szemben, hanem felfelé nézett, pedig nem lakott felette senki csak az isten, és elordította magát az ég felé: genyó, szopó.

éjszaka arra ébredtem, hogy felkelt a nap. kinéztem az ablakon, és kiderült, hogy a szomszédoknál izzították be a hatalmas, erős fényű filmes reflektorokat. megjelent néhány kamera is, valamint a nőnek sminkelt fiúk mellett most már piros arcú, igen kövér nők is, kék kombinéban - vagy pornót forgatnak, vagy a legújabb almodóvar filmet. egy ideig bámészkodtam, de aztán behajtották az ablaktámlákat én meg visszatértem aludni, és álmomban egy idő után bármerre néztem, hatalmas halmokban állt a nyers pacal. sose egyél idegen országban olyan ételt, aminek nem ismered a nevét.

mindig is úgy gondoltam, hogy a világ egyik legnehezebb dolga, egyedül eltölteni egy vasárnapot, bár sosem jutottam dűlőre abban, hogy vajon a borús, vagy a derűs vasárnap a nehezebb. de utóbbi most madridban is megadatott, és miután az angyali üdvözletek már a fejemen jöttek ki, több órányi boticelli, raffaello, bosch és jav van eyck után, most itthon nézek valami szenvedős judy fosteres filmet a tévében spanyolul, miközben a szemközti lakásban egyre többen vannak, már fürtökben lógnak az erkélyen, esznek, cigiznek, miközben egy profi, fejlámpás sminkes nőnek sminkeli a férfiakat.

you have got to be the last one standing

na, mégiscsak elmegy néha a nap, fátyolfelhők is jönnek a sivatagban, meg egy-két csepp eső is elcsöppent. a kutyát a szemközti házból sosem sétáltatja a férfiarcú nő, sietni kell a boltba, metr kettőkor bezár. mindenki hazamegy aludni egy kicsit, kivéve, aki még fel se kelt.

madridban olyan kék az ég, amilyet még nem láttam sehol, mintha valami nagy sivatag közepén lenne, mint a jól megszínezett képeslapokon. és az égen sosincs egy felhő sem, és ha egész európában esik, madridban akkor is jó idő van. madridban az emberek a földre dobják a szalvétákat az éttermekben, és estére jól látszik, melyik étteremben van a legtöbb szemét a földön, és mindenképpen oda kell menni vacsorázni, hiszen az a legjobb étterem, ahol a legtöbben voltak. madridban, olyan szűkek az utcák, hogy ha áthajolok az erkélyen, kezet foghatok a szemközti házban lakó transzvesztitával, akinek legalább öt szobája, és egy nagyon édes kutyája, valamint igazi mellei vannak.

"harcolni kéne valamiért Jacky". a nö kesztyűs kezével levette a napszemüvegét és ránézett. "mi a fenéért kéne harcolni" "nem tudom. kéne valami dolog. itt van például ez a pályaudvar" "mi van vele?" "le akarják bontani" "jó. legyen a pályaudvar" "oké. jössz fürdeni?" "megyek"

imádok itt lakni, mintha egyfolytában valami múlt századi hegyi üdülőtelepen lennék, óriási ősfákkal, napsütésben. sajnos az óriási markológépek bezavarnak a képbe. aztán most el is utazom egy időre, egy IGAZI, múltszázadi, hegyi üdülőtelepre, nem tudok mást tenni, ülök a padon a napon.

- Kösd be magad mama!
- De minek. Csak ide megyünk az utca végére.
- Nem az utca végére megyünk, hanem az otthonba.
- Hát az itt van az utca végén!
_ Nem itt van mama.
- Nem? Hát hol?
- Bábonyban.
- Bábonyban? Mi?
- Az otthon.
- Milyen otthon?
- Ahova költözöl.