Aztán nyüszítve bár, de odament a homokban heverő pettyes jaguárhoz, két kezével kifeszítette a száját, amit a pettyes dög meglepő békességgel tűrt. egyet-kettőt csapott a farkával, kinyitotta tán kicsit a szemét, de különösebben nem zavarták az események. ő pedig remegve félve visszahúzta a kezeit; a jaguár szája úgy maradt, tátva. akkor nyelt egyet és belefektette a fejét a kitátott szájba, egészen rálapult a nedves nyelvre, térde belesüppedt a homokba, összeszorította a szemét és várt. a jaguárt azonban zavarni kezdte a nyelvét csiklandozó, reszkető fejecske, ezért a nyelvével kitúrta a szájából a nyálas emberfejet, körbenyalta néhányszor a száját, aztán tovább aludt.
akkor odament a csupasz kígyóhoz, megfogta a nyálkás, súlyos testet és rátekerte a mellkasára. remegő kézzel bújtatta át a fejét a hóna alatt, aztán átnyúlt a másik oldalra és visszahúzta előre, aztán újra, meg újra, amíg csak ért a hosszú állat. közben a kígyó a szemét sem nyitotta ki, gyengéden lapult a kistrikóra, néha lélegzett egyet, mélyet, kéjeset. aztán ott állt órákat a tűző napon, a forró homszemek felett és várt, ingerelte a kígyót, markolászta a fejét, hogy szoruljon rá és roppantsa össze a mellkasát. és várt izzadva, és akkor a kígyó ernyedten a bokájára csúszott, majd elsiklott. nem volt kedve fojtogatni.
akkor befeküdt a hűsítő hatalmas ágyba, és fejére tapasztotta a párnát, nedves lett a sírástól a lepedő és arra ébredt, hogy ujjak matatnak a lába között.