forradalom

emlékszem, nagyon meleg volt, fűteni sem kellett, ami ritka ilyenkor. álltam, hátamat a kályha csempéjének támasztva, jól esett a hideg.
- csak annyit mondtam, hogy menjenek haza, - mondta vidáman, mire szóhoz sem jutottam.
- atya isten! nem mondhattad ezt.
- udvarias voltam, nem voltam durva. csak szépen megkértem őket, hogy menjenek haza. ha eddig megvoltunk nélkülük, eztán is megleszünk.
- te azt nem éred meg soha!
de ő csak állt, mosolyogva könyökölt ki az ablakon, a börtönt kinyitották, özönlöttek ki a rabok.
hát ezért kellett onnan eljöttünk. de végül megérte. 91-ben halt meg.


amikor már lőni kezdtek, nagyapám elindult nyíregyházáról budapestre, hogy hazahozza a lányát, aki másfél éves kora óta a pethő intézetben volt polio miatt. a kiürült intézetben azonban senkit sem talált, így tovább rótta a város, végül egy kórházban akadt rá a két és fél éves gyerekére, személyzet a kórházban is alig volt, így a gyerekek kezét kikötötték az ágyhoz, hogy meg ne szökjenek. elindult vele haza, de nem jutott csak vácig, szerencséjére eszébe jutott, hogy lakik ott egy rokon. nagyapámat a fáradságtól hamar elnyomta az álom, és a rokon, akinek amúgy is égnek állt a haja a ténytől, hogy szerencsétlen poliós gyerek nincsen megkeresztelve, kicsempészte a nagynénémet a lakásból és elfutott vele a templomba, ahol a bizonytalan helyzetre való tekintettel azonnal meg is keresztelték.
húsz év múlva a nagynéném házasodott volna, de a vőlegény családja ragaszkodott az egyházi esküvőhöz. mit volt mit tenni, a nagynéném, aki nem szeretett volna rosszban lenni leendő anyósával, rááltt a dologra. az esküvőt elhalasztották, hónapokig járt a paphoz, ismerkedett a bibliával, majd megkeresztelkedett.
az esküvőre a váci templomban került sor, lévén a vőlegény nógrádi, de hát ott ugye nincs egy valamire való katolikus templom, mégiscsak csinosabb a váci. az esküvőre érkeztek a rokonok, köztük az 56-ban szállást adó váci néni is, aki könnyek között omlott nagynéném nyakába: juditkám! milyen gynyörű, hogy ugyanott lesz az esküvőd, ahol gyermekként megkereszteltek!

egyetlen bejegyzést töröltem eddig erről a blogról a legelsőt.
a sors röhögnivalóan furcsa fintora, hogy annak a bejegyzésnek volt a legnagyobb hatása az egész életemre.
de már nincs meg, nem is tudom hogy szólt pontosan.

hírek a városból:

- a metróban bemondják, hogy nem lehet kéregetni, teljesen kész voltam (a metrókocsiban és az állomáson tilos kéregetni, ha nem utazik, hagyja el a metró területét!, mondjuk ez legalább némileg magyarosabb, mint a villamos esetenként hirtelen fékezésre kényszerülhet kezdetű körmondat. azt mondjuk még mindig nem tudják bemondani, hogy kérjük álljanak a jobb oldalra, de mindegy)

- a moszkva téren kettő, azaz kettő darab asszonyt is láttam, aki bugyogót vásárolt egy harmadik asszonytól a villamos megállóban egy sporttáskából. ilyet esküszöm nem láttam egyszer sem az elmúlt kilenc évben, soha nem értettem mért nem tűnnek el onnan a terítőárusok, hát ezért.

- pont kilenc éve lakom budapesten, ezzel bp hivatalosan is megelőzte a sorban az össszes többi város, nyolc és felet laktam balassagyarmaton, négyet egerben, hatot győrben és négyet miskolcon (na meg egy felet madridban). így hát most már azt hiszem budapesti lettem.

- viszont sajnos budapesten még mindig nem lehet normálisan vásárolni, ha úgy indulok el, hogy most aztán elköltöm a pénzem, akkor sem. nagyon nagyon nehezen találtam egy viszonylag érdekes nadrágot, kértem belőle méretet, miután még fél óra múlva sem hozták, és az eladó lányok az ablakon kibámulva beszélgettek, kisétáltam a boltból.