Isten tudja hányadik albérlet volt, de tökéletesnek tűnt, csak úgy, mint a tavaszi időjárás, ám pár nap alatt kiderült, hogy a szemben lévő, iszonyatosan lepusztult állapotban lévő, valaha fényesebb borsodi napokat látott Kós Károly házban lakó arctalan alkoholista bezavar. Az alkoholista a fénytelen padlástérben lakott nejével, és bár sose láttam, hangját mindennap hallottam, legalábbis azt a két szót, amit ordibálva, rendszeresen megosztott az általa gyűlölt világgal: „genyó, szopó”. Ebben a sorrendben. Reggel rendszeresen arra ébredtem, hogy „genyó, szopó”, és este, mikor az alkohol még jobban dolgozott egyre hangosabb, és egyre sűrűbb genyók és szopók között aludtam el. Genyó, ahogy elneveztem kábé mindennap részeg volt, és miután genyózás tekintetében meglehetősen megbízhatónak tűnt, egy idő után vendégeket hívtam, akik esténként döbbenten hallgatták a két szóból álló, hangos előadást, majd jót röhögtek. Egy idő után azonban kifogytam a vendégekből, és egyre inkább agyamra ment a genyó, szopó. Lassan már semmmi más nem foglalkoztatott, csak hogy meglássam végre, hogy néz ki, és kussoljon már be. És akkor, egy napsütéses, genyós-szopós reggelen kivettem a hűtöből a tojástartót, és kisétáltam az erkélyre. Lassan, álmosan megdobáltam a Kós-ház padlásának ablakait, a tojások tompán szétterültek az üvegen, és lomhán csúsztak lefelé, az egyik pedig a nyitott erkályajtón át berepült a szobába. Néhány másodperc döbbent csend után megjelent az erkélyen Genyó, akit nem csoda, hogy sosem láttam, hiszen állni is alig tudott, de nem nézett rám, aki ott álltam vele szemben, hanem felfelé nézett, pedig nem lakott felette senki csak az isten, és elordította magát az ég felé: genyó, szopó.

éjszaka arra ébredtem, hogy felkelt a nap. kinéztem az ablakon, és kiderült, hogy a szomszédoknál izzították be a hatalmas, erős fényű filmes reflektorokat. megjelent néhány kamera is, valamint a nőnek sminkelt fiúk mellett most már piros arcú, igen kövér nők is, kék kombinéban - vagy pornót forgatnak, vagy a legújabb almodóvar filmet. egy ideig bámészkodtam, de aztán behajtották az ablaktámlákat én meg visszatértem aludni, és álmomban egy idő után bármerre néztem, hatalmas halmokban állt a nyers pacal. sose egyél idegen országban olyan ételt, aminek nem ismered a nevét.

mindig is úgy gondoltam, hogy a világ egyik legnehezebb dolga, egyedül eltölteni egy vasárnapot, bár sosem jutottam dűlőre abban, hogy vajon a borús, vagy a derűs vasárnap a nehezebb. de utóbbi most madridban is megadatott, és miután az angyali üdvözletek már a fejemen jöttek ki, több órányi boticelli, raffaello, bosch és jav van eyck után, most itthon nézek valami szenvedős judy fosteres filmet a tévében spanyolul, miközben a szemközti lakásban egyre többen vannak, már fürtökben lógnak az erkélyen, esznek, cigiznek, miközben egy profi, fejlámpás sminkes nőnek sminkeli a férfiakat.