kétféle ember van, az egyik a nevekre emlékszik, a másik az arcokra, és vagyok az utóbbi, ráadásul mindenféle hatványra emelve.

az almásvölgyben voltak a mészégetők, egyszer bemásztunk az egyik kemencébe, a mészkövekkel borított, kopár hegyeket a népnyelv ördögszántásnak hívja.

i'm so lonely that's ok
i shake my head

amikor zsuzsi kicsi volt, még nem aludt velünk egy szobában, most, hogy nagy lett, nem alszunk már egy szobában.

szingapúrba a világ legnagyobb gépe megy, ketten ülünk rajta.

lassan más élet jön.

"Hogy ízlik a spenót?" - kérdezte a pincér a 60 év körüli, elengánsan öltözött férfitől, aki nyakába tűrt szalvétával kanalazta a főzeléket. "Jó" - válaszolta, mire hátrafordultam. "Életemben először eszem spenótot" - mondta nekem a 60 év körüli, elegánsan öltözött férfi. "És miért pont ma?" - kérdeztem. "Ma jött el az ideje"

felmásztunk a sáros hegyoldalon, hogy megmutassam s-nek fülest, akit végül nemmi fogadtunk örökbe, de mégis megtaláltam a lakhelyét. kiderült, hogy füles valójában pici, a rotweiler méretű, 3 hónapos, piros nyakörves kölyke pedig a brúnó. azt hiszem lassan kezdünk beilleszkedni, ismerjük már ezeket a kutyásokat, meg egy 80 éves öreg bácsit, aki mindig egy apácát szálllít a hatalmas, régi merciben, meg ezenkívül egy hajléktalan házaspárt, a férfinek legalább ötvenes a szemüvege, egy rozoga nejlonbódéban laknak, és valószínűleg övék a város legszebb kilátása. a férfi múltkor hatalmas röntgenleletekkel a kezében utazott a fogason. amikor megláttam, hogy ki van vasalva az inge, majdnem elsírtam magam.

vannak tárgyak, amik azért készültek, hogy ölelgessük őket. ilyenek például a boeing gépek, és a tévétorony az alexander platz-on. nagyon örülök, hogy már konstancába is megy repülőgép, nyilvánvalóan elmegyek. rettenetesen hiányzik, bár asszem ott nincs semmi ölelgetnivaló.