madridi metróútjaim megédesítői az úgy nevezett utcazenészek, az ötös vonalon például mindig vannak. felszállnak, és két-három állomást végizenélnek.
külön felszerelésük van, a húzható bevásárlószatyorra rögzíthető playback-készülék, amiről megy az alapzene, ők meg saját hangszerükkel rázenélnek, menő a hegedű és a szaxofon, tangóharmonika, meg a sima mikrofonos ének. ezt a zenészstátuszt természetesen többnyire román bevándorlók töltik be, (cserébe viszont elég jól keresnek).
a mai azonban vadonatúj sportcipőjével és ragyogó műfogsorával engem is megtévesztett. szép, tiszta kiejtéssel énekelt spanyolul, onnan tudtam csak, hogy román, hogy cs-nek ejtette a c-betűket. sajnos pont velem szemben állt, ezért nagyon kellett erőlködnöm, hogy ne nézzek a szemébe, ami azonban a harmadik megálló után elkerülhetetlen lett. persze azonnal elröhögtem magam, - és akkor furcsa dolog történt.
egy másodpercnyi hezitálás után ő is elröhögte magát, megrántotta a vállát, majd ugyanazt a dalt folytatta románul. onnantól kezdve románul énekelt, én meg majdnem elsírtam magam.

felkerestem a pastelería húngara-t madrid előkelő negyedében, ahol állítólag magyar süteményeket árulnak, hiszen magyar cukrászda.
megkérdeztem a nénit spanyolul, van-e valami magyar cucc, mire azt mondta, jelenleg nincs, de holnap tizenegykor lesz 'vájgli' meg 'srudl'. másnap tizenegykor kértem két rúd diós bejglit, 'strudl' most nem kell, köszönöm. mivel tele volt a polc tokajival, mondtam abból is kérek egy üveggel.
a néni megzavarodva rámnézett, majd elnézést kért, és közölte, hogy azt nem tudja eladni. ugyanis fogalma sincs mennyibe kerül, hiszen sosem akarta még megvenni senki.

olyan lettem, mint egy alkimista. próbálom kikísérletezni a tökéletes tortillát, már száz receptem megnéztem, de valami egyszerűen mindig hiányzik, egy íz, amit nem találok.

Tavaly szilveszterkor minden bár és kocsma, amiből a városban megszámlálhatatlan van, belépőjegyeket bocsájtott ki az éjszakai zsúfoltság elkerülése érdekében. Az az egy gond volt csupán, hogy minden bár több jegyet adott ki, mint amennyien valójában befértek ezekre a nem túl tágas helyekre, így a madridiak, és a világ másik fele, aki itt töltötte a szilvesztert, összeverekedtek. Idén tehát a városi önkormányzat, minden madridiak karbantartója és védőangyala úgy döntött, büntetésből egy hely sem lehet nyitva szilveszterkor, sőt a metrót is leállították este tízkor. Bosszúból azok, akik nem fértek be a Ritz hotel 150 eurós szilveszteri büféjébe, telehugyozták a várost, amitől a mellékutcák járhatatlanok lettek. Néha szeretnék Szingapúrban élni, ott is nagyon jó a kaja.