madridi metróútjaim megédesítői az úgy nevezett utcazenészek, az ötös vonalon például mindig vannak. felszállnak, és két-három állomást végizenélnek.
külön felszerelésük van, a húzható bevásárlószatyorra rögzíthető playback-készülék, amiről megy az alapzene, ők meg saját hangszerükkel rázenélnek, menő a hegedű és a szaxofon, tangóharmonika, meg a sima mikrofonos ének. ezt a zenészstátuszt természetesen többnyire román bevándorlók töltik be, (cserébe viszont elég jól keresnek).
a mai azonban vadonatúj sportcipőjével és ragyogó műfogsorával engem is megtévesztett. szép, tiszta kiejtéssel énekelt spanyolul, onnan tudtam csak, hogy román, hogy cs-nek ejtette a c-betűket. sajnos pont velem szemben állt, ezért nagyon kellett erőlködnöm, hogy ne nézzek a szemébe, ami azonban a harmadik megálló után elkerülhetetlen lett. persze azonnal elröhögtem magam, - és akkor furcsa dolog történt.
egy másodpercnyi hezitálás után ő is elröhögte magát, megrántotta a vállát, majd ugyanazt a dalt folytatta románul. onnantól kezdve románul énekelt, én meg majdnem elsírtam magam.