A vidéki kisvárosban, mely szabó lőrinc imádott lakhelye és az ötvenes évekig megbecsült, kulturálisan pezsgő megyeszékhely volt, amíg el nem rontották ezt is, szóval ebben a mostmár inkább szürkés, határmenti kisvárosban mindenki ismeri nagymamámat. Így történt, hogy a rendszerváltás utáni években, a városházára átkeresztelt épületből a nagymamám hazacipelt egy rakás „tiszta udvar, rendes ház” táblát, amit a szocialista évek elmúltával kidobásra ítéltek, mondván nehezen tarthatók életben ezek a mesterséges álhagyományok. Hamarosan kiderült azonban, hogy a kilencvenes években válságba került vidéki kisváros lakói, bármilyen más elismerés híján, rendkívül igénylik legalább tiszta udvaruk elismerését. Így ma már 84 éves nagymamám rendületlenül járja szeretett városa utcáit, a jelentkezők házait, és szigorú ellenőrzések után osztogatja a táblácskákat, amit a boldog tuljadonosok azonnal ki is szögeznek.