vasárnap, november 19, 2006

madridban esik.
a madridiak, akik nincsenek szokva efféle dolgokhoz döbbenten állnak és nem hisznek a szemüknek. 'esik'-mondogatják maguk elé hihetetlen megrökönyödéssel. az élet először teljesen megzavarodott, a mindig az utcán vonuló madridiak elbújtak, és jó néhány napig csak a fehérlábú angol turisták lődörögtek a vizes Gran Víán. aztán a nagy sokk után a madridiak is megtalálták azokat a boltokat, ahol esernyőt árulnak, és megpróbálják folytatni az életüket.
madridban, kisebb-nagyobb megszakításokkal egy hónapja esik, nem volt ilyen 1932 óta.
amikor nem esik, akkor 28 fok van, így a természet úgy döntött, ha már ennyi lett a víz, kitavaszodik, zöld az egész város, zsenge fű a parkban, a fákon zöldek a levelek. megzavarodott a városvezetés is, teleaggatták a várost karácsonyi díszekkel, végül azonban úgy döntöttek, ha már ennyit esik, virágokra cserélik a karácsonyi égőket, így harang helyett, minden villanyoszlopon futómuskátli virít. nagy változásokkal jár errefelé az ilyen ritka időjárási tényező, mint az eső. a városnak például lett egy folyója. méltóságteljesen hömpölyög a királyi palota mögött, az esernyős madridiak a csodájára járnak.

Nincsenek megjegyzések: