kikapcsolta a rádiót mert nem értett semmit abból, amit beszéltek. fogalma sem volt, milyen idő lehet, semmi fény nem jött be a pincelakásba. télen csak kicsit volt hidegebb, mint nyáron, este csak kicsit volt sötétebb, mint nappal, a nedves doh-érzés tavasszal ugyanúgy beburkolta, mint ősszel. már régóta fel sem öltözött, a papucs, amit tizenöt éve használt már foszlott a lábán. csak a fodrászról nem mondott le, valamit muszáj volt, különben régen megbolondult volna, bár néha így sem volt biztos abban, él-e még egyáltalán. aztán sokáig csak úgy ült az ágyon, félretúrta az ágytakarót. végül felállt, és elindult kifelé. úgy, ahogy volt, a kisvirágos, rózsaszínű pongyolában, derekán az ugyan abból az anyagból készült kisvirágos kötővel, a foszlós mamuszban. a hálósapka szorosan ráncolódott a fején, engedelmesen óvta a dauerolt fürtöket. aztán kicsoszogott a napfényre, hunyorgott egy darabig, hagyta, hogy átitassa csontjait a szokatlanul erős napfény, majd beletúrt a járdamenti szemétkupacba, kivett egy múlt heti újságot és olvasni kezdte.