vasárnap, augusztus 29, 2004
szöcskék és bogarak közt élünk. a kiterjedt pókpopuláció még vígan elvan az ősz felé gyengélkedő legyekkel, sőt láttam, hogy néhányat konzervbe is elraknak. hósszútávra tervező pókjaink vannak. a molylepkéknek szerencsére egyszerűbb, ők jóllaknak a függönnyel, és mikor kellőképpen megtömték a hasukat bejönnek velünk a hálószobába aludni. egyedül a százlábúakat nem tudtuk még szocializálni, ők mindig eliramodnak, ahogy a közelbe kerülünk. pedig esküszöm, bármennyire undorítóak, már őket sem bántanám, hiszen éjszaka, mikor végigtapicskolok a fényes parkettán a vécé felé csak azon izgulok, nehogy véletlenül a szöcskére tapossak. nem arakom megtörni a varázst.
csütörtök, augusztus 19, 2004
kedd, augusztus 17, 2004
Elolvadt valahogy az idő. És nem azért, mert ebben a melegben mást nem lehet, mint elolvadni, hanem másért, egyszer csak úgy összecsúszott, egymásra siklottak a rétegek, becsíkozódott, aztán lemerevedett, és ezzel a tautológiával csak azt szeretném érzékeltetni, hogy mennyire nem tudom érzékeltetni mindazt, amit érzékeltetni akarok mind magammal, mind másokkal. Mert a lazac jó eledel, de a sok megárt belőle.
péntek, augusztus 13, 2004
csütörtök, augusztus 12, 2004
A macska kezd elképesztő méreteket ölteni. Ha ráfekszik a térképre, a farka Miskolcnál van, a feje meg majdnem Németországban. A színe meghatározhatatlan, de semmiképpen sem egy konkrét szín, a csíkjai pöttyökké alakultak. A macskának mindene nagy, főleg a hátsó lábai, így kicsit olyan, mint a nyúl. A feje meg kerek. A macskával alkudozunk. Nem kényszeríthetem ilyen unalmas életre, mondja.
hétfő, augusztus 09, 2004
„Mert kezdjük azzal, hogy ki szokott ebben az országban egyáltalán fogat mosni?” – robbant bele a felkiáltás a reggeli utcaforgalomba. „És ki szokott itt picsát, meg pinát mosni?” – folytatta a felsorolást, immár sokkal hangosabban, mély, telt hangon. Egy másik világban szinkronszínész lett volna. Hátán hatalmas, kopott-kék hátizsák, körülötte négy-öt, jól megtömött táska. „És ki szokott itt egyáltalán lábat mosni? Bűzlik az egész ország!” – ordította felhevülten. Mutató és hüvelykujját összeilleszette és nagyivű mozdulatokkal hadonászott. Akkorra már mindenki elhúzódott tőle. Jó tíz méterről halgatták csak döbbenten a szónoklatot, hiszen onnan is kivehető volt. „Az egész ország egy nagy szardarab!” Szoknyát és bakancsot viselt, világos haja a szemébe lógott. „Az egész országban folyik a geci!” – üvöltötte, és egy nő a fülére szorította a kezét. Aztán már nem értettük, mit kiabál, mert az ötvenhatos villamos hatalmas zajjal elhúzott előtte. Vagy fölötte. Senki sem látta pontosan.
szerda, augusztus 04, 2004
kikapcsolta a rádiót mert nem értett semmit abból, amit beszéltek. fogalma sem volt, milyen idő lehet, semmi fény nem jött be a pincelakásba. télen csak kicsit volt hidegebb, mint nyáron, este csak kicsit volt sötétebb, mint nappal, a nedves doh-érzés tavasszal ugyanúgy beburkolta, mint ősszel. már régóta fel sem öltözött, a papucs, amit tizenöt éve használt már foszlott a lábán. csak a fodrászról nem mondott le, valamit muszáj volt, különben régen megbolondult volna, bár néha így sem volt biztos abban, él-e még egyáltalán. aztán sokáig csak úgy ült az ágyon, félretúrta az ágytakarót. végül felállt, és elindult kifelé. úgy, ahogy volt, a kisvirágos, rózsaszínű pongyolában, derekán az ugyan abból az anyagból készült kisvirágos kötővel, a foszlós mamuszban. a hálósapka szorosan ráncolódott a fején, engedelmesen óvta a dauerolt fürtöket. aztán kicsoszogott a napfényre, hunyorgott egy darabig, hagyta, hogy átitassa csontjait a szokatlanul erős napfény, majd beletúrt a járdamenti szemétkupacba, kivett egy múlt heti újságot és olvasni kezdte.
hétfő, augusztus 02, 2004
Mert nem lennél-e okosabb vajon, ha fognád magad, és besétálnál minden kapualjba? Csak úgy, „csókolom, újságot hoztam”. Aztán leülnél kicsit a kőre és néznéd egy darabig a régi gangokat és az emberek mozgását a hűvös köveken. Megtapogatnád a kitett tárgyakat, aztán mikor mindent megszemléltél és az agyadba zártál, egyszerűen átsétálnál a másik kapualjba, beenged egy gyerek, fogod neki a kaput, amíg betolja a rollert. Nem lennél-e vidámabb vajon?
Harmadszori lendületre tudott csak felállni. Lódult egyet, majd két botjára támaszkodva nagy nehezen állva maradt. Két bot. Istenem. Már kettő!
Benyúlt a kredenc aljába és kikotorta azt a régi pléhedényt, amiről régebben gyakran elmondta, hogy már a háborúban is abból evett. Odacsoszogott a tűzhelyhez és levette a fedőt. Nem mozdultam, csak a régi viaszos vásznat kaparásztam. Aztán beleszedte a kemény galuskákat abba pléhedénybe, csakúgy kopogtak az alján, és rálocsolta a zsíros szaftot a húsokkal. Piros színben úsztak a nokedlik és a nyári napban csakúgy csillogott a zsír. Engedelmesen, szó nélkül csúsztattam le a gyomromba a húsdarabokat, melyektől Budapesten oly kínosan tartózkodom. „Finom volt” – mondtam. „Ez még a tavalyi disznó?” „Nem disznó” –felelte a botra támaszkodva. „Ez a kiskecske”.
A kiskecske. Istenem. Megettem a kiskecskét.

csak a tücskök megbízhatóak, már régóta mondom. ezt mondtam már balassagyarmaton is, a sok hiábavaló, fecskevárós este után. a gólyákról meg ne is beszéljünk! csak a tücskök megbízhatóak.
egy gyerek sok mindent tud. óvodában megtanulja a bolygók neveit, másodikban utána olvas a fekete lyukaknak, harmadikban eldönti, hisz-e istenben, és negyedikben tisztába jön a tektonikus mozgásokkal. egy gyerek sok mindent felfog. de hogy a tücskök a szárnyukkal csinálják! na ne!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)