ha már egyszer nem otthon vagyunk, cselekedjünk is akképpen - mondtuk egymásnak, majd az egyik falra felakasztottuk leót a másikra meg scarlettet. johanssont és dicapriót, természetesen.

Isten tudja hányadik albérlet volt, de tökéletesnek tűnt, csak úgy, mint a tavaszi időjárás, ám pár nap alatt kiderült, hogy a szemben lévő, iszonyatosan lepusztult állapotban lévő, valaha fényesebb borsodi napokat látott Kós Károly házban lakó arctalan alkoholista bezavar. Az alkoholista a fénytelen padlástérben lakott nejével, és bár sose láttam, hangját mindennap hallottam, legalábbis azt a két szót, amit ordibálva, rendszeresen megosztott az általa gyűlölt világgal: „genyó, szopó”. Ebben a sorrendben. Reggel rendszeresen arra ébredtem, hogy „genyó, szopó”, és este, mikor az alkohol még jobban dolgozott egyre hangosabb, és egyre sűrűbb genyók és szopók között aludtam el. Genyó, ahogy elneveztem kábé mindennap részeg volt, és miután genyózás tekintetében meglehetősen megbízhatónak tűnt, egy idő után vendégeket hívtam, akik esténként döbbenten hallgatták a két szóból álló, hangos előadást, majd jót röhögtek. Egy idő után azonban kifogytam a vendégekből, és egyre inkább agyamra ment a genyó, szopó. Lassan már semmmi más nem foglalkoztatott, csak hogy meglássam végre, hogy néz ki, és kussoljon már be. És akkor, egy napsütéses, genyós-szopós reggelen kivettem a hűtöből a tojástartót, és kisétáltam az erkélyre. Lassan, álmosan megdobáltam a Kós-ház padlásának ablakait, a tojások tompán szétterültek az üvegen, és lomhán csúsztak lefelé, az egyik pedig a nyitott erkályajtón át berepült a szobába. Néhány másodperc döbbent csend után megjelent az erkélyen Genyó, akit nem csoda, hogy sosem láttam, hiszen állni is alig tudott, de nem nézett rám, aki ott álltam vele szemben, hanem felfelé nézett, pedig nem lakott felette senki csak az isten, és elordította magát az ég felé: genyó, szopó.

éjszaka arra ébredtem, hogy felkelt a nap. kinéztem az ablakon, és kiderült, hogy a szomszédoknál izzították be a hatalmas, erős fényű filmes reflektorokat. megjelent néhány kamera is, valamint a nőnek sminkelt fiúk mellett most már piros arcú, igen kövér nők is, kék kombinéban - vagy pornót forgatnak, vagy a legújabb almodóvar filmet. egy ideig bámészkodtam, de aztán behajtották az ablaktámlákat én meg visszatértem aludni, és álmomban egy idő után bármerre néztem, hatalmas halmokban állt a nyers pacal. sose egyél idegen országban olyan ételt, aminek nem ismered a nevét.

mindig is úgy gondoltam, hogy a világ egyik legnehezebb dolga, egyedül eltölteni egy vasárnapot, bár sosem jutottam dűlőre abban, hogy vajon a borús, vagy a derűs vasárnap a nehezebb. de utóbbi most madridban is megadatott, és miután az angyali üdvözletek már a fejemen jöttek ki, több órányi boticelli, raffaello, bosch és jav van eyck után, most itthon nézek valami szenvedős judy fosteres filmet a tévében spanyolul, miközben a szemközti lakásban egyre többen vannak, már fürtökben lógnak az erkélyen, esznek, cigiznek, miközben egy profi, fejlámpás sminkes nőnek sminkeli a férfiakat.

you have got to be the last one standing

na, mégiscsak elmegy néha a nap, fátyolfelhők is jönnek a sivatagban, meg egy-két csepp eső is elcsöppent. a kutyát a szemközti házból sosem sétáltatja a férfiarcú nő, sietni kell a boltba, metr kettőkor bezár. mindenki hazamegy aludni egy kicsit, kivéve, aki még fel se kelt.

madridban olyan kék az ég, amilyet még nem láttam sehol, mintha valami nagy sivatag közepén lenne, mint a jól megszínezett képeslapokon. és az égen sosincs egy felhő sem, és ha egész európában esik, madridban akkor is jó idő van. madridban az emberek a földre dobják a szalvétákat az éttermekben, és estére jól látszik, melyik étteremben van a legtöbb szemét a földön, és mindenképpen oda kell menni vacsorázni, hiszen az a legjobb étterem, ahol a legtöbben voltak. madridban, olyan szűkek az utcák, hogy ha áthajolok az erkélyen, kezet foghatok a szemközti házban lakó transzvesztitával, akinek legalább öt szobája, és egy nagyon édes kutyája, valamint igazi mellei vannak.

"harcolni kéne valamiért Jacky". a nö kesztyűs kezével levette a napszemüvegét és ránézett. "mi a fenéért kéne harcolni" "nem tudom. kéne valami dolog. itt van például ez a pályaudvar" "mi van vele?" "le akarják bontani" "jó. legyen a pályaudvar" "oké. jössz fürdeni?" "megyek"

imádok itt lakni, mintha egyfolytában valami múlt századi hegyi üdülőtelepen lennék, óriási ősfákkal, napsütésben. sajnos az óriási markológépek bezavarnak a képbe. aztán most el is utazom egy időre, egy IGAZI, múltszázadi, hegyi üdülőtelepre, nem tudok mást tenni, ülök a padon a napon.

- Kösd be magad mama!
- De minek. Csak ide megyünk az utca végére.
- Nem az utca végére megyünk, hanem az otthonba.
- Hát az itt van az utca végén!
_ Nem itt van mama.
- Nem? Hát hol?
- Bábonyban.
- Bábonyban? Mi?
- Az otthon.
- Milyen otthon?
- Ahova költözöl.

Komótosan végiglapoztam a The Bali Times minden lapját, elolvastam az összes főcímet, és megállapítottam, hogy nincs benne semmi érdekes. Csak az utolsó oldalon tűnt fel, hogy az egész indonézül van.

kétféle ember van, az egyik a nevekre emlékszik, a másik az arcokra, és vagyok az utóbbi, ráadásul mindenféle hatványra emelve.

az almásvölgyben voltak a mészégetők, egyszer bemásztunk az egyik kemencébe, a mészkövekkel borított, kopár hegyeket a népnyelv ördögszántásnak hívja.

i'm so lonely that's ok
i shake my head

amikor zsuzsi kicsi volt, még nem aludt velünk egy szobában, most, hogy nagy lett, nem alszunk már egy szobában.

szingapúrba a világ legnagyobb gépe megy, ketten ülünk rajta.

lassan más élet jön.

"Hogy ízlik a spenót?" - kérdezte a pincér a 60 év körüli, elengánsan öltözött férfitől, aki nyakába tűrt szalvétával kanalazta a főzeléket. "Jó" - válaszolta, mire hátrafordultam. "Életemben először eszem spenótot" - mondta nekem a 60 év körüli, elegánsan öltözött férfi. "És miért pont ma?" - kérdeztem. "Ma jött el az ideje"

felmásztunk a sáros hegyoldalon, hogy megmutassam s-nek fülest, akit végül nemmi fogadtunk örökbe, de mégis megtaláltam a lakhelyét. kiderült, hogy füles valójában pici, a rotweiler méretű, 3 hónapos, piros nyakörves kölyke pedig a brúnó. azt hiszem lassan kezdünk beilleszkedni, ismerjük már ezeket a kutyásokat, meg egy 80 éves öreg bácsit, aki mindig egy apácát szálllít a hatalmas, régi merciben, meg ezenkívül egy hajléktalan házaspárt, a férfinek legalább ötvenes a szemüvege, egy rozoga nejlonbódéban laknak, és valószínűleg övék a város legszebb kilátása. a férfi múltkor hatalmas röntgenleletekkel a kezében utazott a fogason. amikor megláttam, hogy ki van vasalva az inge, majdnem elsírtam magam.

vannak tárgyak, amik azért készültek, hogy ölelgessük őket. ilyenek például a boeing gépek, és a tévétorony az alexander platz-on. nagyon örülök, hogy már konstancába is megy repülőgép, nyilvánvalóan elmegyek. rettenetesen hiányzik, bár asszem ott nincs semmi ölelgetnivaló.

s. haza hozott este egy ufonautát, és betette a bokorba és mire végre elhatároztuk, hogy befogadjuk azt a kutyát, amelyik mindig odajár, addigra befogadta más, és már a kölykét is megszülte, piros nyakörvvel.

röhögnöm kell, mikor meghallom, hogyan ejti ki a német szavakat, - ilyenkor a nyitott szám elé teszem a tenyerem, - de aztán megszokom ezt is, és már nem tűnik olyan viccesnek, kurvára fáj a fejem, majd szét reped, el tudnék talán aludni, itt ezen a vállon és közben érzem, hogy zsibbad és ég a tenyeremnek a csuklómhoz közeli része, úgy fáj, mint amikor átestem azon a korláton és lejött róla az összes bőr, felgyűrődött, alatta meg piros volt, felül a kis fehér bőrfoszlányok, látom a kavicsokat az érdes járdán, haza akarok menni, anya.

"mi lenne, ha kiderülne, hogy az isten tulajdonképpen egy kurva nagy macska, és azért teremtette az embert, hogy a macskát kényeztesse?"

most hogy engem is befogad, sót szórok a parkettára és felszámolom azt a pár évet, s mit zsidók a tejjel és a hússal, kétfelé válogatom a kényes dolgokat. jobbra a kacat, balra a hasznos holmi, jobbra az elhasznált, régi rongyok, balra az új cucc, jobbra a már olvasott, és soha nem olvasott könyvek, balra ugyanez, balra a macskaalom, jobbra a macska, jobbra a romantikus cédé, balra a divatos irányzatok: 'cos I'm still Marshal Mathers, I'm just a regular guy,
I don't know why all the fuss about me.
(I'm still, I'm still Jenny from the block!)