Mi szépet álmodtál, kérdezem, mikor felülsz.
Nincs válasz, ásítasz, nyújtózkodsz, nevetsz valamin.
Én a kabátom leveszem, majd megint felhúzom.
Valamit mondok, aztán te alszol megint.

Nyári délután kérdezem, szeretsz-e?
A ház a ház a házra vigyázol-e?

Apa egy este karjára vette Irént,
s elhagyott minket, nem fontos ma már kiért.
s én fejembe nyomva apa kalapját megyek
egy telken átvágva a megálló felé veled.

Arthur, szorítsd térdedhez a melled,
és pengesd, mint húrt, a cipőzsinórt.
(És ahogy magukat nézem, egyik sem betonkemény,
hát elszállnak az első szélre, mi lesz így, kérdezem én?)

Mi történt, mi történt lányok?
Hová tettétek, sok régi lányok,
Vizes homokban, vagy hol bújtatjátok?

Mostantól az este érkezik
Várt időben és szokás szerint,
Állok itt, és majdnem meghalok,
Úgy szeretem ezt a dallamot.

Végig a Lánchídon
Az aszfalthoz szögezve áll a forgalom,
Míg én ólomfüstben
Elmegyek, s azt dúdolom:
Úú a szád, a szád, a szád.

Éltek-e még régi lányok,
vagy alusztok már?
Vagy alusztok már
vizes homokban, sárból ágyon?
Sok fehér babáim, fehér babáim,
fehér babák.

(Esőkabát nélkül esőben
Megázni és káromkodni,
Bassza meg ez maradt belőled.)