"van ott egy másik ház is" - mondta és elcsuklott a hangja a sírástól, ahogy ült ott az ablak előtt, azon az undorítő, piros műbőr lócán, amire rá van terítve az az undorító, zsemle színű műszőr. "igen, ott van a másik ház" - mondtam én is, és elfordultam, tőle és a saját hangomtól. éreztem hogy hánynom kell. aztán pár perc alatt átgondoltam, mi kell az élethez, és elkezdtem kihordani. és arra gondoltam, abszurd, hogy az élethez az kell, amit én gondolok: egy sparhelt, egy ágy, asztal van kint, könyvet nem olvas, antenna a tévéhez nincs, szóval kel még takaró, meg a szőnyeg, egy hűtő, meg a spájzból, ami megmaradt, virág nem kell, de tök mindegy, hogy hol pusztulnak el, meg vödör a víznek, meg szappan, törölköző, macskakaja meg a macskák, a ruhák, egy lámpa, aztán több dolog eszembe se jut. a fényképeket jobb lesz, ha eldugom.